Fót templomai:

Fót, római katolikus plébániatemplom
Fót, evangélikus templom
Fót, kisalagi református templom
Fót, református templom
Fóti segítők
Fót nagyközség

 
 A Károlyi-kastély
Fót Budapest határától kevesebb mint 10 kilométerre északkeletre, a 0-ás kilométerkőtől 17 km-re elhelyezkedő település. A térség egyik kiemelkedő idegenforgalmi központja. A Cserhát, a Pesti síkság és a Gödöllői dombság találkozásánál fekszik, a főváros vonzáskörzetében. Emiatt a lakosság száma növekvő tendenciát mutat, jelenleg kb. 15000 lelket számlál a nagyközség. Két országos hírű épülete van. Az egyik a romantikus katolikus templom, Ybl Miklós főműve, a Károlyi család kegyúri temploma. A másik a Károlyi-kastély, amelyben jelenleg a Károlyi István Gyermekközpont működik. 1823 és 1827 között építtette a birtokos Károlyi család gr. Fekete János kúriája helyén Koch Henrik tervei szerint klasszicista stílusban. 1847-ben Ybl Miklós tervezésével készült a két romantikus oldalszárny. Az épület hossza így 100 méter, homlokzatában kiemelkedő szerepet kap a klasszicista, timpanonos oszlopcsarnok. A kastélyhoz hatalmas kiterjedésű park tartozik. Az első árva gyerekeket 1957. november 15-én hozták ide. A parkban ezután több modern épületet emeltek az újabb gyerekek elszállásolása végett. A '60-as években már 900 férőhelyes lett az intézmény. Jelenleg kb. 300 gyereket gondoznak itt.
 
 A Vörösmarty Kultúrház

A Fót melletti kiváló szőlőtermelő vidék, a Somlyó-hegy lábánál találjuk Fáy András közgazdász és író présházát, ahol Kossuth Lajos, Bajza János, Kölcsey Ferenc, Jedlik Ányos és Deák Ferenc is megfordult. 1842 őszén itt szavalta el Vörösmarty a Fóti dalt. Mellszobra a katolikus templom előtti téren látható, mellette a 48-49-es Forradalom és Szabadságharc emlékére állított kopjafa. A községháza előtti téren találjuk az I. világháborús emlékművet, a tér másik oldalán húzódik a Vörösmarty- Kultúrház felújításra szoruló épülete. Németh Kálmán szobrászművész emlékházát a Fót-Kisalagon találjuk. A kulturális életben kiemelkedő fontosságú a Fóti Ősz rendezvénysorozat, melynek keretein belül rendezik meg minden évben a szüretet a Fáy-présháznál a régi idők emlékére.

A településen öt istentiszteleti helyen folynak a szertartások: a katolikus, az evangélikus, a baptista és a két református templomban. Ennek megfelelően a lakosság nagy része négy felekezetre oszlik. A fótiak kb. 53%-a római katolikus, 20-25%-a református és 4-5 %-a evangélikus.


A baptista imaház, az I. világháborús emlékmű és Vörösmarty szobra


Bloldalt: Németh Kálmén emlékháza; jobbra: a község házai az egyik utcából


Fót rövid történelme

 

A Fót-Kisalag főterén álló emlékmű. Innenső oldalán Szt. László, túló oldalán Szt István szobra látható

Az államalapítás után, a XI. században már minden bizonnyal létezik a település. Ebből az időből származik az elnevezésével kapcsolatos monda. 1074-ben a Salamon ellen harcoló Géza és László herceg serege itt haladt keresztül, amikor a március 14-én a mogyoródi csatában elszakadt László nadrágja és "fótot" kellett varrni rá. Először 1353-ban említi írásos emlék a nevét "Folth" formában. A török pusztítások kis időre lakatlanná tették a környéket. A Rákóczi-szabadságharcban 14-en harcoltak fóti lakosok.

Mária Terézia a felvilágosodás egyik nagy követőjének, gr. Fekete Györgynek adta a 18. században. 1808-tól a Károlyi család a földbirtokos, 1827-től pedig a templom- és kastélyépítő Károlyi István. A Fót központú uralomhoz tartozott még Rákospalota, Kóka, Csomád, Káposztásmegyer, Sikátor és Gyál is. Gr. Károlyi István a 48-49-es események kapcsán mutatta meg hazafiságát saját huszárezred felállításával, amiért később rövid időre be is börtönözték. Ahogy az országban mindenütt, úgy Fóton is nagy veszteségeket okozott mindkét világháború. Az I. világháború után gr. Károlyi László felesége, Apponyi Franciska alapítványt hozott létre a családfő nélküli, elszegényedett családok számára, illetve egyszerű, olcsó lakóházakat építettek. Az ekkor, 1922-ben épült részt azóta is Újfalunak nevezik. A II. világháború előtt a Károlyiak voltak a legnagyobb nagybirtokos család, ma is élő leszármazottja, gróf Károlyi László 1995 óta ismét a család kastélyában lakik. Kisalagot 1951-ben Fóthoz csatolták. 1970-ben nagyközséggé nyilvánították a települést.

A Károlyi család fóti kastélya



Fót templomai:

 

Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc