Ócsa templomai:
Ócsa, Szentháromság-templom
Ócsa, református templom

Ócsa rövid bemutatása

A fővárostól alig félórás utazással érhető el a ritka szépségű, falusias hangulattal bíró, közel 9000-res lakosságú település, Ócsa. Környezetében terül el az Ócsai Tájvédelmi Körzet, mely mocsaras, lápos terület. Kitüntetett szépségűek a vízzel borított égerlápok, a vízfolyások, a fűzfák, a kőrisek, a tölgyek, a szibériai nőszirom és a vad orchidea. Állatvilága is meglehetősen gazdag, néhány ritka lepke, hüllő, kétéltű, rovar és ragadozó faj is megél itt. Madarai közül különösen értékes és ritka faj a kerecsensólyom, a kék vércse, a nagy póling, illetve a jégmadár.

A lakosság egyik fele mezőgazdasági, másik fele ipari munkát végez.

A település belterületén a Skanzen és a XIII. században épült református templom csalogatja ide turisták sokaságát.  A Skanzenben a XIX. század végére jellemző lakberendezéseket, textíliákat, cserépedényeket, továbbá a korra jellemző zsúpfedeles, sár-, vagy vályogfalú házakat tekinthetünk meg. A másik idegenforgalmi érdekesség a premontreiek által épített, jelenleg reformátusok által használt középkori templom, melynek évente 10-15000 látogatója van. A hazai román építészet kiemelkedő alkotása.

A község egyik legnagyobb intézménye a római katolikus és a református egyház, a hívek aránya nagyjából fele-fele arányban oszlik meg. Ezen kívül kis létszámú evangélikus és baptista közösség is működik a faluban.


Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc