Kezdő oldal | Összes templom | Templomok települések szerint | Templomok vallások szerint | Harangok


1781 körül


1834-es ábrázolás


Az 1838-as árvízkor


1870 körül


1890 körül


1890 körül


1926-ban


1938 körül


A cella trichora nyomai (1944)


1945-ben


1945-ben


A cella trichora 1945-ben


1947


Fogadalmi kép és az árvíz (1838 után)


A mellékoltár (1833)


A mellékoltár (1834)


Belső (1938)


A szentély 1938-ban

Budapest,
Szent Rókus és Szent Rozália kápolna


Írta és fényképezte: Vizler Imre

Története

Budapest 1944/45-ös ostroma során a Rókus kápolna súlyosan megsérült. A helyreállítás elején kitűnt, hogy a kápolna szentélye eredetileg egy háromlevelű lóhere alakú korakeresztény imahely, un. cella trichora volt. A kutatás kezdetben nem tudta eldönteni, hogy az óbudai Raktár utcában feltárt cella trichorához hasonlóan római kori kőemlékeink számát gyarapítja-e, vagy pedig a magyar középkor koraibb századaiból származik. A római korból való eredet-feltételezést cáfolja, hogy a kápolna környékén sehol nem akadtak római kori maradványokra.

A kápolna monográfusa, Schoen Arnold a homlokzat ma is látható kiképzése alapján abból a korból indul ki, amikor a Rókus kápolnának ezt a részét, a hajót építették. Ennek a kápolnarésznek az alapkövét 1711. július 27-én tette le Pest város tanácsa, báró Pfeffershofen János budavári katonai parancsnok jelenlétében. A kápolna védőszentjeivé Sebestyént, Rozáliát és Rókust tette meg a magisztrátus hálából. A lakosságot megtizedelő, 1711-es pestisjárvány idején megfogadták, az életben maradók kegytemplomot emelnek a három orvos-szent tiszteletére. A kápolna helyén álló fa barakkokba hordták ki a haldokló fertőző betegeket, ez a hely akkor a városfalon messze túl esett.

A lóhere alaprajzú kápolna építkezése gyorsan haladt, nagysága nem terjedt túl a ma látható szentélyen, eléje kis csarnokot, belépőt húztak fel. A kápolnát még abban az évben, augusztus 16-án, Szent Rókus ünnepén benedikálták, és a belső városból a szerviták körmenetet vezettek hozzá. Noha a városi tanácsa gondoskodott a kápolna fenntartásáról, ehhez a hívek adományai is hozzájárultak, az 1732-es canonica visitatio megállapította, hogy berendezése szegényes, oltárán és két kis harangon kívül nincs más fölszerelése. A szertartásokhoz szükséges kellékeket alkalmanként a városi templomtól kérték kölcsön.

Amikor ismét kitört a pestisjárvány (1739-1740), bár az elkerülte Pest városát, a rettegő lakosság Istennek és a két védőszentnek hálát adva, elhatározta a kápolna kibővítését. Ekkor nyerte el mai alakját. A szentély hátfalához remetelakot (1746) építették a kápolnát gondozó remete lakhelyéül. A remeteséget az egyházi hatóság 1789-ban szüntette meg. Az utolsó Rókus-kápolnai remete, András, 1806-ban hunyt el, és a szerviták kriptájába temették el.

Az 1756-os vizitáció megállapította, hogy a szentély oltára fölött Szent Rókus és Szent Rozália olajfestménye függ, és az oltárt Szent László és Szent Imre fából készült, festett szobra övezi. Az evangéliumi oldal mellékoltára Szűz Mária festett képével annak tiszteletét szolgálja, a túloldali mellékoltár ugyancsak a Mária tiszteletére épült, festményét üveg védi. A toronyban függő két harangot is említik, de nincs szó a homlokzat szobrairól, azok feltehetően a vizsgálat után készülhettek.

A fogadalom szerinti, a kápolnához vonuló évenkénti körmenetet rendre megtartják, kiváló egyházi szónokok beszélnek a hívekhez.

1772-ben a kápolna előtti térre a Hont megyéből származó, Pesten megtelepedett és polgárrá lett Povazanetz Miklós magyar szabó, később fakereskedő, Szent Miklós tiszteletére kőszobrot emeltetett, amelyet az időjárástól védendő, négy pilléren nyugvó, boltozott kerek csarnokkal, a rongálások ellen pedig vasrácsos korláttal védték. Az alapító halála (1792) után, fenntartó gondoskodás hiányában a szobrot sorsára hagyták.

A munkaképtelen szegény emberek számára építendő szegényház céljára Pintér Fülöp királyi tanácsos a városnál 16 ezer forintnyi tőkét adományozott 1775-ben. Két évvel később Tausch György Mihály gazdag fakereskedő özvegye, Anna Mária hasonló célból, végrendeletileg ugyancsak alapítványt létesített. A szegényház alapkövét 1781-ben tették le, az építkezés azonban megrekedt, mert a város a szegényház fedele alatt kórházat is akart létesíteni. A több évig tartó huzavona után 1794-ben folytatták az építkezést a kápolna renoválásával, és némi átalakításával, hogy a leendő szegényház-kórház szárnyépületével összeköttetést teremtsenek. A terveket Jung József készítette, az építkezést Zitterbarth Mátyás kőművesmester végezte. A kápolna hajójához egy emelet magasságban, két ablaktengelynyi terjedelemben kapcsolták hozzá a kórház épületét. A toldalék földszintjén nyílt a főkapu, és itt lakott a kapus. A később ablakká átalakított kapu copf stílusú kapukeretét az épület hivatását jelző szöveges kőtáblával látták el [(PESTANUM CALAMITOSORUM DOMICILIUM) - a gyámoltalan szerencsétlenek pesti menháza]. A tábla fölötti részt szimbolikus szobormű díszíti: középütt idősebb nő ruhátlan férfi beteget vesz gondozásba, bal oldalt mankós koldus könyörög alamizsnáért, rózsafüzérrel kezében, a jobb oldalon, szelíd arcú nő, galambbal az ölében mélázva ül a pénzes zsák mellett.

Az 1822. évi egyházi vizsgálat főbb megállapításai:

a főoltár fölött Szent Rókus és Szent Rozália közös képe függ,

az egyik mellékoltárt a megfeszített Üdvözítő képe Kálvária szoborcsoporttal, a másik mellékoltárt, pedig a loretói Szűz Mária tiszteletére annak öltöztethető szobrával van díszítve,

az oltárok említett képein és szobrain kívül 14 angyal fából készült szobra és 11 más szobron kívül 38 kép függ a kápolnában, a sekrestyét is hat kép díszítette. Az oratóriumban a négy evangélista "igen régi keletű" kép látható,

tornyában négy harang függ, a legnagyobbat a názáreti Jézus tiszteletére Bester János József öntötte Sopronban 1749-ben; a súly szerinti másodikat ugyancsak Jézus tiszteletére Köchel János György öntötte Sopronban 1779-ben, a harmadikat Rókus, Sebestyén és Rozália szentek tiszteletére öntötte Kohl János Pesten 1763-ban a negyedik legkisebbel együtt. Ezen Landmüntzer Gáspár szerepelt templomatya minőségben,

hatváltozatú orgonája közepes minőségű.

A főhomlokzat kapcsán csak hat szobrot említ; középen Immaculata, alatta Szent Rozália fekvő alakja, oldalain Rókus és Sebestyén illetve Nepomuki János és Borbála szentek. Más, biztos forrás azonban számot ad még a toronyemelet alsó párkányának közepén Mihály arkangyalt, Borbálával párhuzamosan az evangélumi oldal volutáján alexandriai Katalin, és a túloldali szélső fülkében Xavéri Ferenc szentek szobrairól.

A kápolna új plébánosa, Wohldrann János szolgálata idején 1831-1835) a barokk belsőt modernizálni szándékozta. Az egyik mellékoltár helyére újat emeltetett, ennek Pieta képét Warschag Jakab festette, a másik mellékoltár helyére szintén újat létesített, ennek Szent Anna képét Laccatary Demeter festette. A két, Sopronban öntött harang anyagából Schaudt András pesti harangművessel másik két harangot öntetett, Szűz Mária, Nepomuki Szent János illetve Szent István király és Szent Jakab apostol tiszteletére. Egy, a kápolna és a kórház történetét ismertető műhöz (1834) rézmetszet is készült, amelynek érdekessége, egyben hibája is, hogy a kápolna előtti téren akkor még meglévő kerek csarnokot, benne Szent Miklós szobrával, nem tünteti fel a képen.

Wohldrann plébános távoztával a kápolna két új, neoklasszicista mellékoltára mellett még jobban szembeötlött a régi, barokk főoltár rossz állapota. Az új plébános folytatta a korszerűsítést. Felépíttette az új főoltárt a mellékoltárokkal azonos stílusban, a régi oltárképét restauráltatva ugyan, de meghagyta, új keretbe foglalva. A kápolna egészére kiterjedő felújítás 1837. május 15-vel fejeződött be, amikor a restaurált oltárképet benedikálták.

Pest város fejlődésével, a lélekszám gyarapodásával a kápolna melletti kórház szűknek bizonyult, az új szárnyépület tervezésével Pollack Ágostont bízták meg. Az 1838-as tavaszi árvíz azonban megakasztotta az építkezést. A kápolnában súlyos károk keletkeztek, amelyeket leírások hiányában nem ismerünk, de Strasser litográfiája szemlélteti az állapotokat. Ezen a képen tűnik fel utoljára az árvíz által megrongált Szent Miklós szobor és védőépítménye. A fenntartásához és a restaurálásához hiányzó fedezet, a lakosság tiltakozása azonban megpecsételte az emlékmű sorsát: a város tanácsa 1840. augusztus 22-én lebonttatta.

A kórház bővítésének befejezésével (1841) egyidejűleg a kápolnát is tatarozták, mennyezetére Wagner József falképfestő megfestette az alapítás történetét. Ismét felmerült a kápolna bővítésének a terve (1846), azonban csak a bejárat elé építettek egy kis, 45 személyt, befogadó csarnokot, és ötfokos, lefelé vezető lépcsőt, minthogy a Kerepesi út feltöltése során az épület fél méterrel a föld alá került. Az idő múlásával azonban a csarnok a forgalmat akadályozta, esztétikai okokból is kifogásolták meglétét, ezért 1867 körül lebontották, helyére csak lejárati lépcsős, kicsi előcsarnok épült. Ennek viszont áldozatul esett a bejárat fölötti fülkében a Szent Rozália fekvő szobra. A téren 1867-ben felállított Immaculata szoborról 1870-ben készült fénykép jól mutatja a kápolna módosult homlokzatát.

A kórház épületének a mai Gyulai Pál utcai homlokzatára új főbejáratot készítettek, így a kápolnától jobbra eső díszes korábbit ablakká alakították. A Kerepesi út szintjének szabályozása szükségessé tette a kápolna kis bejárati csarnokának újabb magasítását, ennek következtében viszont a bejárat fölötti két középső fülkében álló szobrokat le kellett emelni helyükből. Az 1890 körül készült fényképen látható, hogy a szoborfülkék felső részét szabadon hagyták, nem falazták be.

A főváros mérnöki hivatala restaurálás helyett 1907-ben az "amúgy sem műbeccsel bíró szobrok" eltávolítását indítványozta, mivel állapotuk megviselt, és a kápolna lebontása már csak rövid idő kérdése - vélte. A szobrokat védelem hiányában még abban az évben a tanács darabokra törette és törmelékként elszállíttatta. A kápolna lebontása azonban elmaradt. A főváros tanácsa 1908-ban az elpusztított szobrok és kővázák pótlására Levisch Róbert szombathelyi szobrásznál új alkotásokat rendelt, amelyeket 1909 májusában helyeztek fel a következő sorrendben: a torony alsó illetve attikazáró párkányára a két adoráló angyal közé a Jézus Szívét szimbolizáló szobor, a középső fülkébe Szent Rókus, a volutákra Szent József és Páduai Szent Antal, a két oldalfülkébe Szent Rozália és Depaul (Páli) Szent Vince szobrai kerültek. Szent Rozália szobrának visszapótlásáról, hely hiányában, nem gondoskodtak. Ez az állapot maradt fenn 1945-ig.

A kápolna sok változtatást szenvedett el: az 1842-ben keletkezett falfestmények a páralecsapódás, a gyertyák füstje, a szellőzés elégtelensége és a vakolat hullása miatt olyannyira tönkrement, hogy Tihanyi plébános 1912-ben lemosatta a boltozati falfestményeket. Helyettük neobarokk stílusú ornamentális festést készített Kurbel József 1913-ban.

Ismét felmerült a kórház épületének lebontása, azonban a kitört első világháború nélkülözhetetlenné tette az épületet. Hadicélokra elvették a templom két nagyobb egy kisebb harangját.

A háború utáni testi és lelki nyomor indokolta a kórház és a kápolna megtartását, sőt, a templomhiány miatt kápolnánk a környék szükség- temploma lett. Korábban a plébániai joghatóság csak a kórház területére terjedt ki, 1924-ben azonban megalakult a Szent Rókus Plébánia Egyházközség.

Az ismét tönkrement boltozati és diadalívi ornamentikát újjal kellett kicserélni (1925, Szelle Andor). A hiányzó harangok pótlására három harangot rendeltek Szlezák László harangművesnél. A harangokat Csernoch János hercegprímás szentelte meg 1926. május 16-án.

Minthogy a szellőztető berendezés ellenére a belső falfestés ismét pusztulni kezdett, Krizs Árpád plébános 1930-ban Leszkovszky György tanárral új ornamentális és a diadalívre figurális festést illetve festményt készíttetett. Ekkor készült el Kopp Ferenc két üvegfestménye a hajó számára. (Az 1938 körül készült fényképen látható a szószék, a hajó evangéliumi oldalán). 1931 október 4-én a kápolna hajójában leleplezték Papp József szobrászművész alkotását, amely az egyházközség hősi halott fiai emlékének megőrzésére készült. A márványtáblát Krisztus fejének bronz mása ékesíti. A művet ma az altemplom falán őrzik.

A második világháborúban legsúlyosabban a kápolna sérült meg, három bombatalálatot kapott: beomlott a kápolna tetőzete és a hajó dongaboltozata, a bejárati szélfogó és a szentély teljesen elpusztult. Több belövést kapott az összekötő szárny is. A diadalív két oldalán megsemmisültek a mellékoltárak, a Szent Rókust ábrázoló freskó. A helyreállítás során a szentély és a hajó ideiglenes fafödémet kapott, új mellékoltár készült az evangéliumi oldalon és a jobb oldalon szószék. A szentélybe haraszti kőből új főoltárt tervezett Pázmándy István építész.

1945-ben megtalálták az ősi cella trichorát, ezt Lux Kálmán tervei alapján tették hozzáférhetővé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a kápolna ismét megsérült, tornyát újjá kellett építeni, homlokzatára új szobrok kerültek. A helyreállítást Lux Kálmán végezte 1957-1958-ban.

1973-1978 között Bardon Alfréd tervezésében és vezetésével nagyarányú munkálatok folytak a kápolnában. A cella trichora megközelítésére új lépcső készült, ezért megszüntette a diadalív leckeoldalán lévő szószéket, amelyre a zsinati liturgia miatt amúgy sem volt szükség. A főhajóban vasbeton héjazat készült, ennek belső íve híven követi a korábbi dongaboltozatét, mint ahogyan a lapos kosáríves boltozat is megmutatja az eredetit. A kápolna új szellőzést, új világítást kapott, belseje dísztelen.



Leírása

A barokk kápolna homlokzatán az ion rendszerű pilaszteres tagolás szembeötlő. Az északi falat csak lizénák osztják meg. 1945-ig a templomkertből még látható volt a hajónál jóval keskenyebb és alacsonyabb szentély keleti és déli apszisa. A főpárkány fölött volutás attika vezet át a négyzet alaprajzú, egyemeletes, ugyancsak ion pilaszterekkel szegélyezett és órával ellátott, bádoggal fedett szép vonalú sisakkal fedett toronyhoz.


A kisméretű kápolna legfőbb ékessége a főhomlokzatát díszítő szobrok sokasága. A Józsefvárosi Önkormányzat adománya révén 2002-ben felújított szobrok elhelyezési sorrendje felülről lefelé és jobbról balra a következő: a toronyszoba félköríves záródású ablaka alatt két oldalról vázával körülvéve Szent Rókus, az attika volutáin álló Szent Gellért és Nepomuki Szent János fogja közre a fülkében elhelyezett Szent István király-szobrot, a szép megmunkálású főpárkány alatti fülkékben Szent László király, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Rozália (fekvő) szobra, Árpád-házi Szent Margit és Szent Imre herceg szobra látható.

A hajó evangéliumi oldalán a czestochowai kegyhely Szűz Mária képének másolata függ a mellékoltár fölött. A tabernákulum ajtaján a Golgota-jelenet, az oltár magas pontján két adoráló angyal koszorút tart.


A leckeoldalon lépcső vezet le az altemplomba, annak padozatát Mattioni Eszter himeskő-burkolata fedi. Ugyancsak az ő munkája az oltár hátfalán lévő hímes kő Agnus Dei-ábrázolás. A cella trichorában álló kőhalomra építették ki az oltárt: kovácsoltvas-lábak tartják a menzát, azon a feszületet és a gyertyatartókat. Az altemplom körüli folyosó padlóját haraszti mészkőlapok, burkolják, falait számtalan fogadalmi- és emléktáblácskák borítják.

Az altemplomi lejárat közelében helyezték el ambo-t, mögötte a falra a négy evangélista szép fa domborművét erősítették, ezek korábban az eltávolított szószék homlokzatát díszítették. A szentély fülkeszerű mélyét - kevésbé jól láthatóan - Mattioni Eszter hímeskő művei borítják, szemből az Emmauszi kenyérszegés jelenete, balról Szent Rókus jobbról Szent Rozália ábrázolása. Az új oltár lábazatán Kopp Judit 1970-ben készült fafaragása, amelyen Szent Rókus látható bottal és kutyával, jobbról pestises betegek, hátoldalán a Betlehemi Születés barlangjának képe. Karácsony idején ezt az oldalt fordítják a hívek felé. A diadalíven Emmanuel Béla freskója helyébe egy feszület került.

A bejárati előtérben Paduai Szent Antal szobra áll a gyermek Jézussal. A kis csarnok bal oldalán Antal Károly Csodás Érem Szeplőtelen Szüze nevű Mária-szobrocskát latunk, 1944-ből, felette ugyancsak Mária-képpel.

A kápolnát korábban a kórházzal összekötő két ablaktengelynyi felület előtt szép mívű kőfeszület áll, az 1790 körüli időkből.

A kápolna előtti téren álló Immaculata szobrot Szakállosfalvi Lengyel Miklós egri prépost-kanonok Pest városának ajándékozta, egyúttal gondoskodott a fenntartásához szükséges alapítványról. A szobrot Johann Halbig, építészeti részét Frey Lajos alkotta. A kerítéssel és annak sarkain lámpással övezett szobrot a Rákóczi út - Gyulai Pál utca tengelyébe, arccal a Duna felé, 1867. szeptember 8-án avatták fel. A második világháborúban nem sérült meg. A hatalom 1949-ben lebonttatta, újra állítására nem eredeti helyén és nem eredeti nézetében és kiképzésében 2001-ben került sor. A kerítés elhagyása és a helyszín forgalom okozta módosulása még csak érthető lenne, de északi tájolása már nem. Ugyancsak ellentmond a műemléki elveknek, hogy elhagyták a talapzatról a korabeli latin feliratot:
"AVE MARIA GRATIA PLENA / MACULA NON EST IN TE Cant. 4. 7. / PATRONA HUNGARIAE ORA PRO NOBIS / VOTA MEA REDDAM Psalm. 21. 26. 1866"

A 8 méteres, korinthoszi fejezetű, vájatolt vas oszlopon álló, rézzel bevont horganyból készült Mária-szobor talapzata 2 méter magas.

Feszület a bajárat mellett:


Az Immaculata szobor:

Irodalom:

Bardon Alfréd: A budapesti Szent Rókus - kápolna és a cella trichora restaurálása. = Műemlékvédelem, 1986/4.

Bertalan János: A Józsefváros templomai. Józsefvárosi Önkormányzata Polgármesteri Hivatala kiadása. Bp., 1995

Budapest 1945. Zádor István rajzai. Officina. É. n. [1945]

Halácsy Dezső: Újjáépülő templomaink. = Katolikus Béke-Naptár 1951. Szerk.: A Katolikus Papok Országos Békebizottsága. H. n. é. n. [1950]

Horváth Henrik: Budapest művészeti emlékei. Műemlékek Országos Bizottsága kiadása. Bp., 1938

Horváth Alice: A Pesti Rókus - kórház. = Építés-Építészettudomány, 1982/3-4.

Horváth Elemér - Horváth Mária: Pest-Budáról szóló históriák. Szerzői kiadás. Bp., 1944

Lechner Jenő (szerk.): Budapest műemlékei. Budapest Székesfőváros és a MOB kiadása. Bp., é.n. [1924]

Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatal kiadása. Bp., é. n.

Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez. K. n., Bp., 1939

Petrik Albert: A régi Buda-Pest építőművészete II. rész. Ipartestület kiadása. Bp., 1911.

Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. A Budapesti Városszépítő Egyesület kiadása. Bp., 1989.

Schoen Arnold: A pesti Szent Rókus- kápolna. Krizs Árpád kiadása. Bp., 1938.

Schoen Arnold: Budapest Székesfőváros kórházainak és emberbaráti intézményeinek kápolnái. = Tanulmányok Budapest múltjából VII. Bp.,1940. Klny.

Seenger Ervin: Budapest Anno. Corvina. Bp., 1979.

Zakariás G. Sándor: Magyarország művészeti emlékei 3. Budapest. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. Bp., 1961.

Z. L. (Zolnay László): Pest város legrégibb temploma. = Budapest, 1973/5


Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc