Kezdő oldal | Összes templom | Templomok települések szerint | Templomok vallások szerint | Harangok

 

 

Budapest, Rezső téri Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom

Fényképezte: Koncz Attila, írta: Bajkó Ferenc

A józsefvárosi Tisztviselő-telep az 1880-as években létesült. Korábbi templomuk a Golgota téri kicsi kápolna volt, ahol a kőbányai plébánia mutatott be szentmiséket vasárnaponként. Ez azonban rövidesen szűkké vált a hívek számára, és 1900-ban megalapították a templomalapot gyűjtő Szent István Fillér-egyesületet. A 20. század elején már a Simon utcai általános iskola tornatermében celebrálták a szentmiséket, ugyanis ott tágasabban elfértek, mint a kis kápolnában. Az templom megvalósulását felgyorsította, hogy 1919-ben önálló plébánia lett. 1924 és 31 között készült el mai impozáns formájában. Alapterülete meghaladja a 600 m2-t. Tervezője Lechner Jenő volt, építési stílusa klasszicizáló empire, vagyis palatinusz. A templomot Ferenc József emléktemplomként felszentelték fel, a későbbiek során azonban ez a név lassanként elkopott, s csak Rezső téri, vagy tisztviselő-telepi templomként emlegetik a pestiek.

A mai, ötkupolás épület klasszicista realizmusával tárul elénk. A négyzetes alaprajzú tér fölé az esztergomi Bazilikához hasonló, tamburos, csegelyes, lanterna nélküli félgömbkupola borul. A templom négy sarkán egy-egy harangháznyit kiemelkedő torony van. A tornyok tetején szimpla kereszt, a kupolán pedig az apostoli kettős kereszt magasodik. A bejárat előtt a templom markáns képi eleme, az oszlopcsarnok húzódik, amelynek sűrű, kettős oszlopsorán alig lehet átlátni, mindez játék a fényekkel, az árnyékokkal. Utolsó felújítás 1977-ben történt meg. Jelenleg ismét megújulóban van.

 

Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc