Kezdő oldal | Összes templom | Templomok települések szerint | Templomok vallások szerint | Harangok

Kisizsák, ökumenikus (római katolikus - református) templom

Fényképezte: Millisits Máté

Kisizsák Kecskemét és Fülöpszállás között helyezkedik el, mintegy 260 lakosú falu, ahol korábban a miséket és az istentiszteleteket az általános iskolában tartották. A falu régi vágya volt, hogy temploma épüljön. 1999-ben kezdődött meg a helyi katolikusok (kb. 180 fő) és reformáusok (kb. 70 fő) közös erejével a templom építése. 2002-ben az építkezés leállt, ekkor a helyiek segítséget kértek és kaptak is a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyétől és a Porta egyesülettől. A templomot 2004. október 2-án szentelték fel. A templomszentelési szolgálatot végezte: Bábel Balázs római katolikus érsek és Szabó Gábor református esperes. A katolikusok Szent Kereszt tiszteletére szentelték. Tervezte: Farkas Gábor. berendezése mindként egyház liturgiája számára alkalmas. A fából faragott oltár nyitott formájában a Megfeszítettet ábrázolja, református istentiszteleteken az oltárt becsukják, ilyenkor a református címer látható rajta. Harangja - alakjából ítélve Gombos-féle, külsején Mária látható a Kisdeddel.

 








Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc