Kezdő oldal | Összes templom | Templomok települések szerint | Templomok vallások szerint | Harangok



Szent Ilona római katolikus plébániatemplom (Öregtemplom)

(Tolna megye)

 

Írta és fényképezte: Bajkó Ferenc

 

A 18. század elejére Földvár a környék legnagyobb településévé nőtt, és jelentős gazdasági fejlődésnek indult, amiről az 1703-ban tartott országos vásár is tanúskodik. A plébániát 1699-ben alapították, az anyakönyvezés 1729-től kísérhető nyomon. A megnövekedett lakosság miatt szükségessé vált egy új, nagyobb plébániatemplom építése, amely meg is valósult 1723 és 25 között Hölbing János budai építész tervei szerint. 1757-ben villám sújtotta, ennek következtében leégett, majd 100 évvel később (1858-ban) ismét pusztító tűzvész martalékává vált. 1944-ben súlyosan megsérült.

 

Külső megjelenésében rendkívül egyszerű, vaskos, barokk épület. Erőteljes tornya a templom tömegéből 3/4 részt előrelép. Nyílásai téglalap alakúak, kivéve a harangház-ablakot, amely szegmensívvel záródik. A téglalapablakok mindenütt, egységesen szemöldök párkánnyal vannak ellátva. Belseje 37 méter hosszú és 9,6 méter széles. Belső festése meglehetősen egyszerű, a szentély diadalívén a hét szentség jelképe látható: keresztség, bérmálás, eucharisztia, bűnbocsánat, betegek kenete, egyházi rend, házasság. Orgonáját Angster József készítette 1877-ben 2 manuállal és 19 regiszterrel. Szentmisét vasárnap 9 és 18 órakor mutatnak be.

 

Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc