Kezdő oldal | Összes templom | Templomok települések szerint | Templomok vallások szerint | Harangok


A képeket és szöveget küldte:
Czini Tibor


A beszakadt tetőzet:

Küllőd
(Vajdaság)
 
Keresztelő Szt. János templom
 

Küllőd hivatalos nevén Kolut Vajdaság északnyugati területén helyezkedik el Bezdán és Béreg szomszédságában nem mesze a Dunától. A falu központjában áll a katasztrofális állapotban lévő Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt templom. A faluban mindig is németek laktak egészen az 1940-es évek közepéig míg nem telepítették ki őket Németországba. Az 1940-es évek végére tulajdonképpen hívek nélkül maradt, alig maradt néhány horvát és magyar hívője akik az 1960-as évekvégéig halgattak itt szentmiseket. 1967/68-ban véglegesen bezárták a templomot és azóta nem tartja karban senki, nem is csoda, hogy ilyen szörnyű sorsra jutott. Az 1990-es évek elején még csak belsőleg volt katasztrofális állapotban, mostmár külsőleg is az 1990-es évek végén és 2000-es évek alején beszakadt a templom szentélye, 2003-2004-re az egész tetőszerkezet beomlott és a torony is nagyon megrongálódott, közveszélyessé vált. Nem negyon lehet megközelíteni mert bármelyik pillanatban összedőlhet.

 Nem lehet várakozni fel kell újjítani mert bármelyik pillanatban a földdel válhat egyenlővé ez a szép műemlék. 

 

A templom rövid története: A plébániát 1754-ben alapították, A templom névadója: Keresztelő Szent János. A templomot 1825-ben emalték a régi romok helyén. 1925-ben felújították majd kifestették. 1960-ban kijavították a háborús károkat. Sajnos 1967/68-óta nem tartanak benne istentiszteletet. A templom méretei: hossza 36 m, szélessége 12 m, a felújítás óta a torony magassága nincs lemérve. Egy harangja van, régi harangjai a világháborúk áldozatai lettek. Az anyakönyvet 1754-óta vezetik.

Írásban 1482-ben írnak a küllődi várról, ekkor a Geszthy-család birtoklta, 1529-ben Zápolya János birtokolta. 1541-ben a török hatalmába jutott.

Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc