Kalocsa városa 

A 17800 lakossal rendelkező kisváros Bács-Kiskun megye délnyugati felén, a Solti-síkság déli részén helyezkedik el. A Sárköz természetes központja. A régészek szerint már a kelta időkben, Kr. u. 300 körül lakott település. A térség regionális központja, valaha járási székhely is volt. A Honfoglalás idején is lakott település volt, később fejedelmek szállásterülete, államalapításunk idején Árpád családjának tanácskozóhelye. 1002-ben István király itt alapította meg a második magyar érsekséget, evvel hosszú évszázadokon át meghatározva a város történelmét. A 11. században épült a földsánccal övezett érseki rezidencia, melyet a tatárjárás elpusztított. Mindenkori földesura a kalocsai érsek volt. 1405-ben mezővárosi rangot kapott. Nagy veszteségeket okozott a török hódítás, a 16. század folyamán többször is gazdát cserélt, hol a Habsburgok, hol a török csapatok pusztították épületeit. 1543-ban végérvényesen török kézre került, az egyházi intézmények és a lakosság jó része elmenekült, elvesztette korábbi központi szerepkörét, a szomszédos Fajsz és Foktő több lakost számlált ez időben, mint Kalocsa. A törökökkel együtt délszláv betelepülők is érkeztek, akik aztán jórészt a városban maradtak a törökök visszavonulásakor is. Az 1580-as években már alig több mint 300 lakója volt. Jelentős csapás volt a hajdúk 1602-es pusztító támadása és a törökök kiűzése is 1686-ban. 1715-ben mindössze 75 lakost számláltak meg. A 18. században tért vissza Kalocsára az élet, visszaszállingóztak az elszármazott lakosok. Megalakult a város magisztrátusa, és visszakapta városi kiváltságait. Az érsekek irányításával nagyszabású építkezések kezdődtek meg, újralétesültek az oktatási intézmények, városi nyomda, birtokos jobbágyparasztság és iparos társadalom létesült.
Látképek a Főszékesegyház tornyaiból:

1728-ban 103, 1744-ben 244, 1770-ben 560 családot írtak össze, 1785-ben már 5918 fő élt a városban. 1725-ben a kollektívan használt határt felosztották. Kalocsa közvetlen körzetében elterülő, kissé mélyebb fekvésű belső határ jelentős része legelő, kaszáló és hasznavehetetlen vizenyős terület volt. A közeli Halomi hegyen, a Szőlőhegyen és Homokgyőrben termesztettek szőlőt. A veteményes, kukoricás és lenes kertek nyugatra és délre terültek el. A várostól keletre, a kalocsai határ középső övezete volt a puszták és szállások övezete. A vízerekkel sűrűn behálózott árvíz biztos, magas folyt a kalocsaiak gabonatermesztése. A 18. század végén a település túllépi középkori határait. 1810-ben és 1829-ben tűzvész, 1831-ben nagy kolerajárvány pusztít. Az eperföldi városrész beépítése az 1829-es tűzvészt követően kezdődik meg. 1898-ban közigazgatásilag levált Kalocsáról Homokmégy és Szakmár. Fejlődése a trianoni határmegvonás után megtorpant, ennek ellenére a két világháború között világhírűvé válik, hiszen ekkor jelenik meg a kalocsai fűszerpaprika-termesztés és a kalocsai népművészet. 1941-ben a jeges árhullám - hatalmas pusztításokat okozva a város épületeiben - átszakította a gátat. A II. világháborút a város szerencsésen átvészelte. Egyházi központ lévén az államszocialista országvezetés tudatosan elsorvasztotta. Az érseki birtokokat felosztották, 1948-ban az iskolákat, 1950-ben az ipari üzemeket államosították. A '60-as évektől kezdődött meg iparosítása több nagyobb üzem idetelepítésével, megindult egy intenzívebb lakásépítés a korábbi, katasztrofális lakáshiány orvoslására. A rendszerváltás óta a leépülő ipar miatt a hátrányos helyzetű települések közé tartozik, vonzereje csak a közeli településekre terjed ki, kulturális és egyházközponti szerepét azonban máig megőrizte.

Látképek a Főszékesegyház tornyaiból:

A Főszékesegyház , az érseki palota és egyéb egyházi épületek, kanonokházak által övezett Szentháromság tér a város centrumát képzi, turisták sokasága látogatja évről évre. Az érseki palotát Oswald Gáspár piarista építész tervezte 1776-ban, Batthyány érsek felkérésére a Róbert Károly által épített vár romjain. A város történelmi hangulatú utcája a Szt. István király út. Itt találjuk az 1760 és 67 között épült, barokk papneveldét, a Nagyszemináriumot, jelenleg a Művelődési Központ működik benne, szomszédságában, a Patachich érsek idejében épült épületben tekinthetjük meg az 1980-as években megnyílt paprikamúzeumot, ahol a kalocsai paprikatermesztés és feldolgozás történetével ismerkedhetünk meg. A Szent Istvánról nevezett jezsuita gimnáziumot a sóhajok hídja köti össze a Kisszemináriummal. A gimnáziumban sok neves diák tanult, mint például Prohászka Ottokár püspök, Stein Aurél Afrika-kutató és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, neves tanárai voltak: Fényi Gyula csillagász és Tóth Mike geológus. Látványosság még a Tompa Mihály utcában az eredeti formájában megőrzőtt, régi, nádfedeles parasztház, mely most korabeli bútorokkal berendezett, népművészeti ház.

Hat temploma közül öt római katolikus (Főszékesegyház, zárdatemplom, jezsuita templom, eperföldi és szőlőhegyi plébániatemplom) és egy református. A lakosság 68,6%-a római katolikus, 0,3%-a görög katolikus, 6,9%-a református és 1,1%-a evangélikus.

 

Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc