Kezdő oldal | Összes templom | Templomok települések szerint | Templomok vallások szerint | Harangok


A képeket és szöveget küldte:
Czini Tibor



Harangszentelés (a régi és az új harang):


Harangok besorozása 1916-ban:


Harangszentelés 1938:

Nagybecskerek, Nepomuki Szent János székesegyház

(Zrenjanin, Szerbia, Vajdaság)

Legrégibb adatot a vatikáni levéltár nyújt: a becskereki János pap 1333-ban 10 garast fizetett a pápai tizedszedőnek. Ez a történelmi adat alapján bizonyos, hogy a nagybecskereki hivőközösség már a 14.század elején létezett, és temploma, papja volt.

       A történelem szomorú játéka volt, hogy 1551. szeptember  21-én a török kézre került a város. A törökök uralmának idején minden tönkrement. A plébániatemplomot mecsetté alakították, s hiába igyekezett a történelemből jól ismert Fráter György kimenteni a török kezéböl a várost, minden törekvése csődöt mondott. Új keresztény élet csak 1716. október 16-a után indulhatott, amikor Temesvár felszabadult, s ezzel egy időben Nagybecskerek és környéke is szabaddá vált. Claudio Mercy császári generális, akit Spanyolországból vezényeltek e térségbe a Habsburgok, feladatául kapta a terület benépesítését. Érthető, hogy az első telepeseket Spanyolországból hozta, éspedig Barcelonából. Ezért kapta Becskerek 1722-ben az Új-Barcelona nevet. Ezek, a III. Károly császár idelyén, e lápos – mocsaras vidékre telepített családok nem sokáig tudták elviselni a mocsaras, lápos és maláriás vidéket. Hamarosan vissza menekültek hazájukba, mert a rohamos elhalálozás megrémítette őket. Katolikus lelkészük  Führenberg volt, aki egyben tábori lelkészként is működött. Utódját, Valtzer Jánost 1736-ban említik. Feltételezhető, hogy a húszas – harmincas évek során rendszeres lelki gondozásban kezdték részesíteni a híveket.

 

        Új-Barcelona elnéptelenedése után Lotaringiából érkeznek az első német telepes csoportok. Ezzel egyidőben 1746-ban a belgrádi várőrség magyar ajkú állományából is költöztek ide katolikus családok. A következő betelepítési hullám szintén német földről 1785-ben érkezik a városba és környékére.  Mind az 1746-os, mind az 1785-ös telepítés során katolikusokat költöztettek a városba. Utóbbiakkal egyidőben a magyar telepesek Dunántúlról, Erdélyből és a Baranya vidéki falvakból érkeztek. Később a Szeged környéki homokvidékről is rajzottak le magyarok e térségbe.

 

        A temesvári püspökség érdeme, hogy aránylag rövid időn belül fellendült a plébániai élet, s 1753-tól kezdve már folyamatosan vezetik az anyakönyveket. Az első új templomot Mária Terézia császárnő rendeletére 1762 és 1763 között építik fel égetett téglából.

 

        A megyés püspök, Engel gróf , 1758. május 24-én kapta kézhez a temesvári adminisztráció leiratát, amelyben a templomépítéssel kapcsolatosan az alábbi teendők elvégzésére utasítják:

 

        „Miután a legfőbb helyen jóváhagyott templomépítés Nagy – Becskereken már megkezdetett, intézkednék az alapkő szokásos beszentelésére s letételére nézve, amint az administratio is utasítandja az alatta álló becskereki kerületi tiszttartói hivatalt az administratio képviseletére”

 

        (Itt mondjuk el azt is, hogy Nagybecskerekhez, mint templommal rendelkező helyhez, 1748-ig fiókegyházként Törökbecse tartozott.)

 

 Noha Márai Terézia még 1758-ban elrendelte az új katolikus templom építését, arra csak néhány évvel később, 1762-63 között került sor, Borovszky szerint a „kincstár költségével, a városi lakosság hozzájárulásával”. Szentkláray Jenő szerint az építkezés költségeit a királynő, illetve a királyi kamara viselte, de ahhoz „tetemesen” hozzájárultak a becskereki római katolikus és nem egyesült görögkeletiek is, s szerinte „nem forog fenn a kétség, hogy kivitele s felszerelése egészen megfelelt azon igényeknek, melyek később kötelező szabályokul lőnek felállítva”.

 

        Természetesen előzőleg lebontották a régi, mecsetből átalakított templomot, s annak helyén téglából egy barokk stílusút építettek, amely egy évszázadig állt fenn. A templomot Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel, a kegyúri jogokat padig „ő császári királyi felsége viselé”.

 

        Egyébként Szentkláray szerint akkor rendezték a lekészség javadalmazási viszonyait is. A lelkészi congruát az alábbiakban állapították meg: „200 frt. készpénz, 15 pozsonyi mérő búza, 15 pozsonyi mérő kukorica, 15 pozsonyi mérő zab, 15 boglya széna, 15 öl fa és 4 hold föld”. Mindez jelentősen javította a parókia anyagi helyzetét.

 

         A 18.század második felében, amikor a görögkelet püspök Temesvárra költözött, Borovszky szerint „Becskerek kath. főesperest kapott, kit a csanádi püspök küldött oda. De a főesperes nem tartózkodott állandóan ott”. Az 1770-es években a nagybecskereki plébánia egy ideig a verseci esperességhez tartozott. Az 1789. november 1-jén újonnan felállított, illetve megszervezett nagybecskereki egyházkerületnek Magadits Ádám lett az esperese.

 

        A folyamatos betelepítések következtében 1782-ben majd 1787-ben a hívek száma annyira megszaporodott, hogy (a meglévő plébános mellé) segédlelkészi állást kellett szervezni. A nagybecskereki római katolikus egyház első segédlelkésze Sork József volt. Őt 1788. október 25-én iktatták hivatalába. Ettől kezdődően a nagybecskereki egyháznak, kisebb kihagyásokkal, szinte folyamatosan volt segédlelkésze.

 

        Az idő tájt a nagybecskereki római katolikus egyháznak több fiókegyháza is volt: Katalinfalva (Ravni Topolovac), Écska (Ečka), Elemér (Elemir) és Magyarszentmihály (Mihajlovo).

 

        Míg a 18. század elején (1739-ben) a nagybecskereki római katolikus hívők száma Walser János Menyhért plébános idejében (a pestisjárvány, háborúk, bizonytalan közállapotok és az egészségtelen mocsaras vidék miatt) mindössze 26 volt, 1775-ben már 870, Magadits Ádám 1798. október 25-én kelt feljegyzése szerint  (Borovszky) „a nagybecskereki anyaegyház híveinek száma 1187, fiókegyházaié pedig 429 volt, összesen 1616”.

 

        A 19. század első éveiben, nagy katasztrófaérte a várost, így az egyházat is, amely több évtizeddel lelasította a fejlődést: 1807. augusztus 30-án ugyanis nagy tűzvész pusztított, amely csaknem egész Becskereket felemésztette. Csak a római katolikus, a Szent Vendel-kápolna s még néhány épület nem szenvedett nagyobb károkat. E tragikus eseményt azért fontos megemlíteni mert Szentkláray szerint a palak is leeégett az egyházi levéltári anyaggal együtt, a lelkésznek csupán csak a hivatalos lajstromait sikerült megmentenie, de ezek közül is az egyházmegyei rendeletek jegyzőkönyvek szintén bent kellett égni. Az 1776-ban épült tűzvészben elpusztult plébánia 1808 október 1-re épült újjá, ezt az épületet 1867-ben újjították fel. Magyar Pál plébánoskodása idején 1910-ben e felújjított paplaktól nem távol a templom szentélye mögött új plébánia házat kezdett építeni az egyházközösség. Ennek az emeletes épületnek azonban pénzhiány miatt csak kétharmada épült fel. Benne talált otthonra 1988 óta az első nagybecskereki székespüspök. A régi paplakon  többször végeztek kisebb-nagyobb átalakítást, megannyiszor tatarozták. Az úgynevezett „felszabadulás” éveiben lakókkal telezsúfolták, akik önkényesen változtattak beosztásán. E vészes éveket követően a sekrestyéslakást és a nagy kiterjedésű kertet 1960-ban államosították, majd a  sekrestyéslakást államhatóságilag lebontották. A következő években a paplakot rendezettebb konyhával, ebédlővel, éléskamrával, 1972-ben mosókonyhával módosították, manzárd is épült fölé 1981-ben. Majd 1989-ben mégegy kisebb éléskamra, hogy a meglévő szükség esetén házvezetőnői szobának is megfeleljen. Udvarában 1988-ban új hittanterem épült  és hat garázs, majd 2001-ben hozzáépült a városi könyvtár és régi épület közötti rész, amelyet pillanatnyilag a Máltai Szeretetszolgálat ifjusági, gyógyszertári, hivatali és vendégfogadói szükségleteire használnak. A manzárd templom felé eső padlásrészét levéltárrá és könyvtárrá alakították 2000-ben.

 

        Erős Lajos írja a régi, 1763-ban épült becskereki barokk római katolikus templomról, hogy „tűzvész pusztította, s tornya emiatt vált a 19.század derekán használhatatlanná. Haranglábon 4 harangja volt. Lebontására 1863-ban került sor. A templom az akkori híveknek csak egyharmadát tudta befogadni”. Ekkor a hívek száma már 6000 felett volt. Kovács István prelátus szerint „1863-ban a templom alapjai meglazultak, a harangok már korábban a templom előtti téren voltak felállítva. A rákövetkező évben (1864-ben) hozzáláttak az új nagy templom építéséhez, amely ma is fennáll”.

 

        Egy másik forrásunk szerint a régi templomról már 1817-ben megállapították, hogy szűk és alkalmatlan az egyházi szertartásokra, ezért még akkor javasolták a templom patrónusának, a Magyar Királyi Kamarának, hogy építtessen egy nagyobbat. A kamara azonban ezt a javaslatot nem fogadta el, hanem csupán annyit tett, hogy a templomhoz építtetett egy sekrestyét meg egy emeletes oratóriumot. Később, 1840.július 6-án villámcsapás érte a templom tornyát, minek következtében tűz keletkezett, melyet szerencsére sikerült megfékezni. Azt követően 2753 forint 30 krajcárba került az egyházközösségnek a torony, a harangok és az orgona javítása. Az elvégzett munkálatok ellenére a templom kifogásolható állapotban volt. Olyannyira, hogy 1856-ban a város illetékesei, életveszélyesnek tartva annak látogatását, bezárták.

 

        A régi templomot a bontás megkezdése előtt (1860-ban) fényképen örökítette meg id. Oldal István, a jeles becskereki fényíró, s e fényképe, akárcsak az új, épülő templomoról készített felvétele ma már értékes, ritka egyháztörténeti kordokumentum. Ugyanaz év márciusában kezdődött meg a Wochenblatt tanúsága szerint az úgynevezett Templomépítő Bizotság általi adománygyűjtés. Akkori becslések szerint csak az épületanyag szállítására  és a mesterek napszámára 118 000 forintra volt szükség, amellett mintegy 200 000 tégla és ugyanannyi cserép igényeltetett. Szakemberek 1860-ban úgy mérték fel, hogy felépítésére 3-4 évre van szükség. Megkezdődött tehát az adománygyűjtés. A király is áldozott a templomra, de a becskerekiek is. A német negyedben olyan döntés született, hogy minden „egynegyed szesszióval rendelkező” polgár 1000 téglát szállít le a templom építésére (egy szesszió 32 lánc földet jelentett). Illy módon rövid idő alatt 360 000 téglát biztosítottak az építkezéshez. Érdekességként említjük, hogy egy pravoszláv becskereki polgár 40 forintot adományozott, egy zsidó színtén ugyanannyit.

 

        A Wochenblatt című lap 1864 januárjában már arról tudósít, hogy leirat érkezett Bonnaz Sándor püspöktől (aki egymaga 10 000 forintot adományozott a templom építésére), amely szerint 1864 tavaszán már megkezdődhetett az új templom építése. 

 

        A mostani katolikus plébániatemplomot, amely neoromán stílusban épült, Stevan Đorđević becskereki építészmérnök tervezte, s ugyancsak ő ellenőrizte az építkezés menetét. A torony magassága a kereszttel együtt 59,5 méter. A templom alapkőletételére 1864. szeptember 18-án került sor, amikor Bonnaz Sándor csanádi püspök ünnepélyes keretek között megáldotta és elhelyezte az épület alapkövét a szokásos latin nyelvű okirattal együtt. A dokumentum a jobb oldali mellékajtó bejáratának jobb felén van elhelyezve kb. 1 m falmagasságban.

 

        A jótékonyságáról híres püspök az építkezés költségeinek jó részét magára vállalta, és részt vett az építkezées körüli ügyek rendezésében. Természetesen a hívek is adakoztak, vagyoni állapotukhoz mérten. A jobb módú német birtokosok szállították az építkezéshez szükséges téglát, míg a tető beborításához szükséges cserepet a Weiterschan család egymaga ajándékozta az egyháznak.

 

         A munkálatok elvégzésére vonatkozó előzetes „árlejtésen” az építészeti munkákat a már fentebb említett Stevan Đorđević nagybecskereki kőművesmesterre bízták. Ezzel egyidőben felgyorsult az adománygyűjtés is, hogy a munkálatok menete ne szakadjon meg. Ám, alighogy az alapkőletétel után hozzáláttak volna az építéshez, Torontál megye főispánja rendelettel betiltotta azt, mert az elsődleges tervek szerint a templom a főtér közepén, a megyeház épületével szemben helyezkedett volna el. Módosítani kellett tehát az elsődleges terveken, és a munkálatokat Đorđević csak 1865. május 1-jén folytathatta, aki 35 700 forintért vállalta a kivitelezést, amiben benne foglaltatott az anyag szállítása is. A templom építkezési munkálatait 1867-ben fejezték be. Ünnepélyes kretek között 1868. május 17-én, zeneszó kíséretében, Stefan Schlosser helyezte fel a templom tornyára a keresztet, majd néhány nappal később felkerült a Bécsből rendelt villámhárító is.

 

        A Wochenblatt tanúsága szerint 1868 júliusában megérkezett a négy harang is: A Sándor – (C), az Erzsébet – (Es), a Mária (As) és a Rudolr – (Gé) harang. Valamennyi a bécsújvárosi Hilzer Ignác műhelyéből került ki. A négy harang összesen 5985 forint 60 krajcárba került. Novotnyi Antal temesvári műhelyéből 1881-ben még egy ötödik harangot is rendeltek, ez lett az ún. Lélekharang (E) 37 kg súlyú és 42 cm átmérőjű volt.

 

        A hívek nagy örömmel 1868. augusztus 19-én 8 órakkor a vecsernye alkalmából hallhatták első ízben a templom új harangjainak pompás hangját.

 

        Miután befejeződött a templom építése, 1868 októberében hamarosan új orgonát vásároltak a hívek a Herbirger és fia bécsi cégtől. Az úgynevezett olasz rendszerű 24 regiszteres orgona a cég 83-as számú terméke volt, meszingből készült és korszerű hangszernek számított, különösen a mechanikája volt tökéletes. Annak idején gyártóját az egyik kiállításon aranyéremmel jutalmazták. Az orgona hivatalos átvételére 1869. augusztus 28-án került sor, amikor megállapítást nyert, hogy valóban mesteri munkáról van szó. Ennél az orgonánál alkalmazta először készítője az általa feltalált Viola di Amora regisztert. Az akkor leghíresebb orgonista, Jozef Rollinger nagykikindai kántor játszott először rajta, a hívek megelégedésére.

 

        Az új háromhajós, neoromán stílusú templom Várady János lelkészkedésének idején készült el, és 1868. noivember 24-én ünnepélyes keretek Mihálovics József áldotta meg Nepomuki Szent János tiszteletére. Az egyházi szertartás után a vendégeknek 120 személyes bankettet rendeztek a kaszinóban.

 

        A templobelső berendezését jórészt a hívek adományozták. A becskereki Wochenblatt 1868-ban közölte is a mintegy 150 adományozó nevét, feltüntette azt is, hogy ki mit ajándékozott.

 

        A nagybecskereki római katolikus egyházközösség statútumát 1870 novemberében hagyta jóvá a vallási és oktatásügyi miniszter.

 

         A római katolikus egyházközösség elhatározta 1878. szeptember 29-én, hogy ének- és zeneiskolát létesít. A négyéves iskola látogatása a római katolikus ifjúság részére díjtalan volt, s a fiúk és lányok éneket, a fiúk külön hegedűt is tanulhattak.

 

        Az addig latin nyelven vezetett anyakönyveket magyar nyelven 1879. január 1-jétől kezdték vezetni.

 

        A templom falait értékes festmények díszítik: a főoltár feletti nagyméretű olajfestményt, amely Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, Székely Bertalan alkotása (1868), akárcsak az egyik mellékoltár festménye is, Mária a gyermek Jézussal (1868), míg a másik mellékoltár képét, Szent Jakab apostolt Mantler August festette 1868-ban. A tiroli féldombormű keresztút a zárdából került később a templomba. Az ugyancsak tiroli faragású Jézus Szíve és Mária Szíve szobrokat az 1960-as években a lebontott nákófalvi templomból mentette át az egyházközösség.

 

        Az újonnan felépített plébániatemplomnak csaknem két évtizedig, pontosabban 1885-ig nem voltak falfestményei. Jozef Goigner becskereki festőművész 1884 nyarán vállalta el a templombelső díszítését. Goigner már korábban több templomot festett ki, s jó hírű, ügyes művész hírében állott, aki ismerte a falfestéssel kapcsolatos megoldásokat.

 

        A munkához még 1884 nyarán hozzálátott. A Torontál 1884 októberében arról ír, hogy dr. Arányi Lajos nyugalmazott egyetemi tanár Nagybecskereken Goignernek tanácsokat ad, hogy miként fesse a templomot. Csakhamar, több vázlat elkészítése után, haladt is a munka, s 1885 nyarán már azt közli a lap, hogy a templomot nemcsak belül csinosítják, hanem kívülről is restaurálják, s kékesszürke színre festik. Végül Goigner munkája befejezésekor, 1885 decemberében a Torontál kéthasábos cikkben számol be az új falfestményekről.  A  festő az Ó- és Újtestamentum jeleneteit örökítette meg 14 képben, több jeles művész alkotása nyomán. Így például  felhasználta Gustav Doré francia grafikus munkáit, mintául szolgált neki Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája, valamint Munkácsy Mihály egyik alkotása is (Jézus Pilátus előtt). Goignernak  ez volt az utolsó nagyobb munkája. Horváth Lajos óbecsei festő 1984 és 1986 között újította fel ornamentikáját.

 

        A 20. század első éveiben, Magyarz Pál plébános idejében, 1906. május 15-én a hitközösség szerződést kötött Wegenstein Lipót temesvári orgonaépítővel egy új orgona vásárlásáról. Méghozzá úgy, hogy megmaradt a régi orgona szekrénye, s abba épült egy pneumatikus rendszerű, ami az egyházközösségnek 7900 koronájába került. Az új, 1206 síppal felszerelt orgonát a játszóasztallal együtt 1907 februárjában adták át rendeltetésének. Ez évben kapott a templom villanyvilágitást ismert korábban petróleumlámpával világítottak.

 

        Szomorú centenáriumról, az 1807. évi (Magadits Ádám plébános idejében történt) tűzvészről emlékeztek meg a becskerekiek 1907. augusztus 30-án, amely csaknem az egész várost elpusztította. Magyary Pál plébános szentmisét tartott, és a Historia Domusba, ennek kapcsán, érdekességként jegyezte fel: „Érdekes volt, hogy a nagymise alatt tűz ütött ki valahol a városban. A tűzoltók kivonultak, eloltották a tüzet, és a nagymise végére visszajöttek a templomba.”

 

        Nagyszabású népmissziót tartottak Nagybecskereken 1909 februárjában, melynek során a templomban csupán egyetlen napon 1100 áldozó volt.

 

        Kényszerű templomfelújításra került sor 1909 nyarán, mert „a templom középboltozatára a templom középhajója ránehezedett, és aggodalmat keltő repedéseket okozott. A kórus feletti boltozat is repedezni kezdett, az eső (...) a templom belsejébe csurgott, s a falfestményeket nagyon rontotta”. Ekkor került sor a tetőszerkezet helyreállítására, a torony gombjának és keresztjének újraaranyozására meg a templom külső falainak világossárgára festése. A munkálatok több mint 10000 koronába kerültek. 

 

        A felfelé ívelő s mindinkább kibontakozó római katolikus egyházi életet 1914-ben az első világháború kitörése lassította le. Magyary Pál plébános a háború hírére az alábbiakat jegyezte be a Historia Domusba, nem csekély aggodalommal: „Most szörnyű és nehéz idő zúdul reánk! Kitört a háború! Isten irgalmazzon szegény hazánknak!” A háborús évek idején az egyház is kárt szenvedett: 1914-ben a katonaság (egy bizonyos dr. Lang nevű temesvári tiszt) parancsára lefoglalta a zárdát a kórháznak, azzal, hogy a nővérek betegápolói feladatkört is ellássanak. Ezért az egyházközség épületébe költözött az elemi népiskola meg az állami iskola. A háború második évében országszerte hadiipari célokra elkobozták a harangokat. Az öt harang közül 1916-ban hármat vittek el: a 123 cm átmérőjű, 1000 kg súlyú Erzsébet-harangot (É), a 95 cm átmérőjű, 470 kg súlyú Mária-harangot (Gis) meg a 75 cm átmérőjű, 258 kg súlyú Rudolf-harangot (Cis). Utoljára 1916. december 2-án harangoztak velük a katonaság részére tartott gyászmisén. Csak Magyary Pál közbenjárására hagyták meg „a Délvidéknek messze földön legszebb zöngésű harangját”, az 1800 kg súlyú, 150 cm átmérőjű (1868-ben, Hilzer által öntött) úgynevezett Sándor-nagyharangot (C) meg a 37 kg súlyú, 42 cm átmérőjű lélekharangot (É). Elvitték a piaristák templomának két meg a temetőkápolna egy harangját is.

 

        A felvirágozott harangokat 1916. december 16-án társzekérre helyezték, miután ifj. Oldal István fényképen örökítette meg őket. A hívek gyaszmenetben kikísérték a harangokat a Béga-parti vasúti állomásra, ahol ének és ima kíséretében utolsó búcsút vettek tőlük.

 

        Fiedler MÁV- tisztviselő kezdeményezésére 1917 júniusában több hívő család gyűjtést rendezett, és két művészi márványszobrot vett a templom részére, talpazattal együtt: az egyik Jézus Szívét, a másik Mária Szívét ábrázolja. A templomhajó két középső pillérére helyezték el, jobbról Jézus, balról Mária szobrát. E Jézus Szíve márványszobor később a hátsó mellékoltárra került. 

 

        A két világháború közötti időszak kétségkivül legnagyobb egyházi eseménye Nagybecskereken az 1934-ben megtartott hármnapos Eucharisztikus Kongresszus volt. Ezt megelőzően belülről felújjították a római katolikus templomot, átfestették a padokat, új vitrázsablakokat készítettek Zágrábban.  A templom felújításához Eich (Berec) János nagybecskereki festő is hozzájárult Krisztus az olajfák hegyén című sikeres alkotásával, amelyet egy ismeretlen holland festő munkája nyomán készített. A festményt a Jézus Szíve oltárnál helyezték el. Várkonyi József festőművész hatalmas Krisztus-képpel járult hozzá a plébániatemplom díszítéséhez.

 

        A kongresszust 1934. augusztus 10-e és 12-e között rendezték meg, s a korabeli statisztika szerint 92 község képviseltette magát 22 382 bejelentett résztvevővel. Emellett még mintegy 5000-en voltak, akik nem jelentették be részvételüket. Így összesen mintegy 27 000 résztvevője volt. A körmenetben, a nagybecskerekiekkel együtt, hivatalos becslések szerint mintegy 35 000 személy vett részt. Hogy e kongresszus nemcsak külsőségeiben volt impozáns, hanem vallásgyakorlásban is, azt legjobban bizonyítja az a tény, hogy a szentgyónáshoz 12 348-an járultak. Az ünnepséget 1934.augusztus 10-én délután 5 órakkor az egyházi elöljárók fogadásával kezdődtek a vasútállomáson. Este 7-órakkor ünnepélyes Veni Sancte vette kezdetét, majd a plébániatemplomban sor került a kongresszus megnyitására. Este 8-kor fáklyás menetet és szerenádot rendeztek az egyházi méltóságok tiszteletére. Augusztus 11-én délelőtt 9 órakkor főpapi nagymise volt közös szentáldozással, miközben a kórus Mozart D-dúr nagymiséjét adták elő. Utána szentségimádás következett, majd előadás-sorozat a Messingerben az Eucharisztiával kapcsolatos témákról. Este 8 órakkor toronyzene és tűzijáték következett, 9-kor pedig a templomban Hazdn A teremtés című oratóriuma volt műsoron a templomi énekkar és a 27. Gyalogezred zenekarának előadásában.

 

        A kongresszus leglátványosabb részére augusztus 12-én került sor. Reggel 8-kor Rodics Rafael érsek, apostoli kormányzó tartott érseki ünnepi misét a szabad ég alatta főtéri parknak a főutca felé eső sarkánál felállított lombsátorban. Az egyházi énekkar Weninger József karnagy vezetésével Mozart B-dúr miséjét adta elő, teljes zenekari kísérettel. A nagymisét a főutcán a polgárok hangszórón keresztül kísérhették. A főpapi mise végeztével nagy oltáriszentségi körmenet vonult végig a városon keresztül. Menetiránya a kishídon át a törvényszéki palotaelőtt vezetett, a Gundulić, a Hajduk Veljko, a Zmaj meg a Bojić vajda utcán át vissza a főutcára. Minden vidékről érkező csoport táblát vitt magával a község nevének feltüntetésével. Legtöbb község saját zenekarával vonult fel, sokan népviseletben jöttek. E nagy körmenet valóságos néprajzi látványosság volt. A körmenet fénypontja annak a több száz, fehérbe öltözött becskereki kislánynak a felvonulása volt, akik a hit-remény-szeretetet jelképezték, s akik egy díszes nagy fekvő keresztet hordoztak körül.

 

        Ezekben az években volt a legtöbb hívő a városban.: 1935-ben 16 686 lélek (ebből 8295 magyar, 7648 német, 743 horvát és egyéb). Egy 1938-ból származó adat szerint 17000 volt a katolikus hívők száma.

 

        A nagybecskereki római katolikus templomot 1938-ban teljesen felújjították. A „külsőleg megrenovált s teljesen újból betetőzött” templom egyik jeles adományozója Pányi János építőmester, téglagyár-tulajdonos volt, aki „az újból való cserepeztetéshez szükséges fedőcserepeket, összesen 53 000 darabot téglagyárából ingyen adományozta” , sőt díjmentesen a helyszínre is szállította, amíért az egyházközösség jegyzőkönyvileg mondott neki köszönetet.

 

        Ebben az évben (1938) az első világháborúban elvitt harangokat is pótolják. Villamosításukra jóval később, 1969-ben kerül sor Pálinkás József és Máté István „ezermesterek”, tanácstagok jóvoltából. Napjainkban gondjukat újabb ezermesterünk, Lébhaft József gondozza lelkiismeretesen. Sajnos 2000-ben a Szent István harang elrepedt. Újraöntését Őrbottyánban, Magyarországon Gombos Lajos aranykoszorús harangöntő mester végezte 2001-ben. Ebben ft. Bővíz László lelkész közvetített. Közreműködésével sikerült lebonyolítani a műveletet.

 

        A nagybecskereki székesegyház harangjainak pontosított adatai:

        1. Sándor-harang: 1868-ban öntötték, amikor a templom épült,1800 kg, hangja C, átmérője 1,480 m.

        FELIRATA: In honorem Sancti Alexandri Pontificis et Martiris Fideles Nagybecskerekiensis Anno 1868. – Ignatius Hilzer Caes. Reg. Aul. Campanarum artifex me fundit Neostandii.

        A többi régi öntésű harangot az első világháború idején hadicélokra elkobozták. Helyettük szereztek be újakat 1938-ban, ezeket Zágrábban öntötték. Az újonnan beszerzett négy harangért összesen 95 624,25 dinárt fizetett az ez év júniusában és szeptemberében az egyházközösség az egyes harangokon feltüntetett adományozók hozzájárulásával együtt. Ezek a kötvetkezők:

        2. István-harang: 1030 kg, hangja Es, átmérője 1,245 m.

        FELIRATA: I. In honorem S. Stephani R.C.F.F. Paula Tóth et Karolina Messinger. – Sailo: Kvirin Lebis, Zagreb god. 1938. II. Hozzáadott felirat újraöntés után: Újraöntve 2001-ben. A Millenium Évében Őrbottyánban Gombos Lajos harangöntő mester által. Új súlya 970 kg.

        3. Imre-harang: 515 kg, hangja G, átmérője 0,975 m.

        FELIRATA: In honorem S. Emerici pia move memoriam parentum Antonii Fiedler Elisabethae Damian fratri sue Emerici F.F. filia et soror Gisella. – Salio: Kvirin Lebis, Zagreb god. 1938.

        4. Gizella-harang: 305 kg, hangja B, átmérője 0,815 m.

        FELIRATA: In honorem B. Gisellae E. Piis legatis Gisellae Buschbacher. Salio: Kvirin Lebis, Zagreb god. 1938.

        5. Jolán-lélekharang: 215 kg, hangja C, átmérője 0,715 m.

        FELIRATA: Salio: Kvirin Lebis, Zagreb god. 1938.

 

        A következő években is költséges beruházásokat végzett az egyházközösség. Új toronyórát vásárolt és szereltetett a toronyba, amelyért 83 055,50 dinárt fizetett. Ezzel szemben párhuzamosan a szentélyben égetett üvegből készült három mozaikablakkal gazdagodott a templom. A középső Krisztus Királyt ábrázolja. Ezekre 1939-ben és 1940-ben összesen 61 034 dinárt áldozott dr. Ujčić érsek és a hívek adományaiból az egyházközösség. (Itt említjük meg, hogy a Szent Családot és Szent Erzsébetet ábrázoló szintén színes üvegablakokat 1934-ben ajándékozta a Weiterschan házaspár templomunknak. Az adományozók arcképét is megörökítik az ablakok.)

 

        Ugyancsak 1939 és 1941 között két aranybrokát miseruhát készíttetett  Kovács István plébános, értük 15 615 dinárt fizetett a templompénztár. Mindez azt jelzi, hogy ezekben az években élte aranykorát a nagybecskereki hívőközösség.

 

        A második világháború után a hívek száma a felére csappant, főképpen a németek kényszerű elvándorlásával, majd 1960 körül növekedett a környező falvak lakosságának bevándorlása folytán. Ekkor 10000 volt a hívek száma. Ezután az újabb elvándorlás kül- és belföldre (de a szomszédos Muzslyára is) ismét csökkentette a létszámukat. Az 1991. évi népszámlálás szerint Nagybecskereknek, Muzslyával együtt, mintegy 14,5 ezer katolikus volt. A hívek száma jelenleg körülbelül fele-fele arányban oszlik meg a két plébánia között. Az 1960-as évek végétől kezdve volt általános a szomorú fogyatkozás vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül. A születések száma egyre csappant, a városi hívőközösségünkben évente legalább 120-al több a koporsó mint a bölcső.

 

        Az új „szembemiséző” oltárt Bolto Dulić szabadkai mérnök tervei szerint Tunner Teodoziusz és fia, Aladár kőfaragó műhelyében készítették. Az oltár és a templom ünnepélyes felszentelését msgr. Jung Tamás püspök végezte, ugyanis 1868-ban mindkettő csak egyszerű megáldásban részesült, mert nem volt a szentélyben előírásoknak megfelelő márványoltár.

 

        A nagybecskereki római katolikus templombelső restaurálására 1984 és 1986 között msgr. Tietze Jenő pápai prelátus és helybeli plébános kezdeményezésére került sor.A munkákat Horváth Lajos óbecsei díszletfestő végezte el, akinek a hozzáállása még méltóságteljesebbé tette a templomot. A templom külső restaulására 1989 és és 1990 között msgr. Huzsvár László nagybecskereki püspök gondozásában valósult meg. A háború utáni években végeztek külső javításokat a templomon 1953-ban, 1962-ben és 1975-ben is.  

 

        A templom elévült padozatának felújítására, csakúgy mint a hat oszlopcsillár felállítására 2001-ben került msgr. Huzsvár László püspök gondozásában került sor.

 

        Itt kell hírt adnunk egy a becskereki templomot ért nemrégi, jégverés okozta kárról is. 2003. augusztus 31-én valamivel 18 óra után ítéletidő tombolt Nagybecskereken és környékén. A vihar, amelyet diónagyságú jégverés követett, fákat tépett ki, tetőket rongált meg és ablakokat tört be. A zárdakápolna ablakai akkor törtek be, amikor a Miasszonyunkról Nevezett Iskolanővérek Hivatásképző Otthonának diákjai tanévnyitójukat tartották. A nagybecskereki székesegyház északnyugatra néző ablakait sem kímelte a vihar, s mintegy 100 négyzetméternyi fehér és sárga ornament üveg tört össze. Megsemmisült az oltár gyönyörű vitrázsablaka, az Angyali üdvözlet 5 négyzetméteres színes üvege is, Franz Meier müncheni művész alkotása. Megsérült a toronyóra is, a tető cserepei és két zsalugáter. A betört ablakok alatt az esőtől a freskók is átáztak, egyszóval tetemes kár keletkezett. A jégvihar kárt tett még a nagybecskereki római katolikus temető Szent Kereszt-kápolnájában is.

 

        A nagybecskereki plébánia templomom az első világháborút követően főtemplommá, azaz átmeneti székesegyházzá emelkedik, amikor 1923. február 10-én megalakul a Bánáti Apostoli Kormányzóság és az ősi Csanádi Püspökség Jugoszláviához csatolt részeit általános helynökök, illetve apostoli kormányzók nagybecskerekről részesítik egyházi irányításban. II. János Pál pápa 1986. december 16-án az eddigi kormányzóságot püspökséggé emeli, bullájával a nagybecskereki főtemplomot nyilvánítja új püspökség székesegyházává.

 

A NAGYBECSKEREK RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNOSAI (1753 – TÓL)

 

        A meglevő levéltári adatok szerint Nagybecskereken 1723 és 1753 között lelkészkedett bizonyos Führenberg nevű katonapap (1723-1736), Negotin Jakab (? – 1736), Walser János (Menyhért) (1736 – 1752) és Praining János (1752 – 1755), de a hivatalos statisztika csak 1753-tól, az anyakönyvek felfektetésétől, illetve Sándor Pál plébános kinevezésétől kíséri az itt működőket rendszeresen.

A plébánosok neve és működésüknek ideje 1. Sándor Pál (1753 – 1755)
2. Michaelis Ágoston (1755 – 1761)
3. Haine János Antal (1761 – 1764)
4. Streck Lőrinc (1764 – 1765)
5. Bokschits Fábián (1765 – 1767)
6. Ecsek József (1767 – 1770)
7. Nitsch Antal (1771 – 1774)
8. Punits György (1775 – 1777)
9. Magadits Ádám esperes plébános (1778 – 1814)
10. Groff József (1814 – 1820)
11. Romay Pál (1820 – 1822)
12. Várady János esperes plébános (kanonoki címet is viselt) (1822 – 1881<)BR>13. Schaeffer Antal esperes, apát plébános és pápai prelátus (1881 – 1896)
14. Szabó Ferenc apát plébános és Országgyülési képviselő (1897 – 1905)
15. Magyary Pál apát plébános (1906 – 191716. Kovács István apát plébános, pápai prelátus és általános helynök (1919 – 1948)
17. Jung Tamás esperes plébános, apostoli kormányzó és felsznteltpüspök /1972 – 1988/. (1949 – 1974)
18. Tietze Jenő pápai prelátus és általános helynök (1974 – től)

Az átmeneti üresedéskor működő plébániakormányzók itt nincsenek feltüntetve.
A nagybecskereki egyház főpásztora, msgr. Huzsvár László székespüspök 1988. február 14-én vette birtokába újonnan alakult püspökséget és ezzel együtt a székesegyházat.

Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc