Kezdő oldal | Összes templom | Templomok települések szerint | Templomok vallások szerint | Harangok

Szigliget, avasi harangtorony

Fényképezte: Koncz Attila

Egykori templomrom az Árpádkori falu helyén, a Révhely kikötőhely közelében áll. Négyzetes alaprajza felett lent négy-, feljebb pedig nyolcszögletű, bazaltból épült torony emelkedik. Tetejét XIII. sz-i kősisak fedi. E románkori toronyhoz tartozott torony alapfalai a temető aljában még látszanak. Szentélye kerek apszisú lehetett, de a torony falának freskói már nem kivehetők. Körülötte római téglák darabjait találták, tehát előzőleg itt nagyobb római telep volt.

A műemléki felügyelőség 1959-ben restaurálta.

 

(A templom előtti ismertetőtábla szövege)

 


Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc