Kezdő oldal | Összes templom | Templomok települések szerint | Templomok vallások szerint | Harangok

Beküldte: Czini Tibor

 Nagybecskerek, piarista templom (Zrenjanin, Szerbia, Vajdaság)

1836-ban mozgalom indult Becskereken egy hatosztályú királyi gimnázium felállítására, de kizárólag az anyagiakon múllott, hogy erre nem került sor. Csak 1846-ban sikerült ezt valóra váltani. Időközben, 1839 október 1-jén megnyílt az Egyesült evengélikus nemzeti grammatikai oskola, amely voltaképpen 4 osztályos felekezeti gimnázium volt. Első évben összesen 31 tanulója volt, s egy évtizedig működött. Mivel a város polgárságának igényeit ez az iskola nem tudta maradéktalanul kielégíteni, továbbra is időszerű kérdés maradt egy középiskola alapítása, amely időről időre napirendre került a városi közgyűléseken.

 Így például 1838-ban Nagybecskerek városa átiratot intézett Torontál megyéhez, hogy a felsőbb helyen eszközölje ki egy gimnázium felállítását, s adjon hozzá anyagi támogatást is. A megye az ügy lelkes felkarolását ígérte, segélyül pedig „a felkelő sereg tőkéje után befolyandó egy esztendei kamatok summáját” , ám ennek ellenére az ügyben nem történt konkrét előrelépés.

Ahogyan azonban múltak, az évek, mind több becskereki polgár hagyott kisebb-nagyobb összeget a gimnázium felépítésére. Adamovits Péter nagybecskereki kereskedő 3480 forintot 32 krajcárt hagyott végrendeletileg e célra, Cservenka – Kovács Antal egy búzával telt dégelyt 71 391 forintot 32 krajcár értékben. Természetesen voltak más adakozók is. A becskereki gimnázium ügyéban azonban akkor történy csak lényeges előrelépés, amikor az egész ügyet Csörgeő Antal nagybecskereki királyi kamarai ügyész vállalta magára, aki fáradhatatlan szervezőnek  és jó diplomatának bizonyult, különösen a piarista renddel való egyezkedésben. Erre 1842-ben került sor, amikor is Lonovics József csanádi püspök és iskolai felügyelő ajánlása folytán a város a kegyes tanító renddel, a a piaristákkal kezdett el egyezkedni a gimnázium felállításának feltételeiről.

E cseppet sem könnyű munkában a város részéről és megbízásából jelentős részt vállalt Csörgeő Antal kincstári biztos és piarista részről Gruber Kal. József, a szegedi piarista rendház akkori főnöke. Nagybecskerek városa a maga részéről 40 000 forintot ajánlott fel a közpénztárból e cél valóra váltására. Többszöri levélváltás és szemlyes tárgyalás után 1842-ben már sikerült körvonalazni a gimnázium felállításával és működésével kapcsolatos követelményeket, és nagyjából egyeztetni is az álláspontokat, melynek eredményeként Nagybecskerek város tanácsa 1843. december 16-án megkötötte a szerződést a piarista renddel. Ez a dokumentum körvonalazta a város és a piarista rend jogviszonyát a létesítendő gimnáziummal kapcsoltaban. Természetesen részletesen szabályozza az anyagi kötelezetségeket is.

A   gimnáziumépület tervének kidolgozásával még 1842 őszén Orszler József  kincstári építészmérnököt bízták meg, a levéltári források tanúsága szerint azonban ebben a munkában Gruber Kal. József, a szegedi piarista rendház főnöke, 1842-43-ban jómaga is készített néhány változatos rajzot, amelynek figyelembevételével rajzolta meg Orszler a mai épület tervrajzát. A levéltári anyagból az is kiderül, hogy Orszler 1843-ban és 1844-ben kénytelen volt (anyagi és egyéb okok miatt) kisebb-nagyobb templomódosításokat végezni.

A nagybecskereki piarista gimnázium voltaképpen 3 fő részre tagolódott: a „gyimnasiális épületre” , ahol a tanítás folyt ( ma a Gimnázium utcára néző épületrész), a „kápolnára” vagy gimnáziumtemplomra (A Gimnázium utca sarkán), ahol az istentiszteleteket tartották, és a „szerzetesek lakóházára” , vagyis a rendházra (a Béga felé eső részben, amely az egykori Béga utcába nyúlt be). A kétemeletes, klasszikus vanalvezetésű épülettel kapcsolatosan meg kellett határozni, hogy milyen legyen belső felípítése, belső elrendezése. Ezzel kapcsolatosan követelményeit egy 1843-ban kelt dokumentum, amely a piarista rend követelményeit tartalmazza az épülettel kapcsolatosan. „A szerzet kívánja: hogy erős és tisztességes Collegium, Iskolák és Kápolna építtessenek. A Collegium emelete épüljön egyre vagy kettőre, tartósság és tűzi veszedelme tekintetéből bolthajtás és cserép alá. Az épület alatt legyen egy zöltséges és egy boros pincze, amelyben legalább 250 akó bor elférjen. Földszint legye 2 kamra, gazdaságos tűzhelyű , konyha, egy mellékes szobával, az ebédlő, 1 szoba Vice Rectornak, 1 szoba az inasok számára. Felső emeleten Rector és Director számára 2 szoba, 6 tanítónak 6 szoba, könyvtár bolthajtás alatt, Provincialátusnak 2 egymásba nyíló szoba, Secretarius számára egy, összesen 15 szoba, melyek hossza 3,2 méter, szélessége 2,2 méter lenne. Árnyékszék. A cselédek háza áljon 2 szobából, 1 konyhából (mosás, sütés végett), 1 kocsiszín, 1 fatartó szín, és 1 istálló 4 lóra, 6 tehénre, jól épült kút árnyékszék. Az Iskolák is lehetnek 1-2 emeletre, oly tágasak, hogy mindegyikbe 50-80 tanuló elférhessen. Az Iskolák közül kettő, földszint tágasabb legyen a többinél, hova bizonyos alkalmakkal az egész tanuló ifjúsági öszve seregelhessen. Fatartó szín. Árnyékszék. A Kápolna is olly tágas lenne, hogy nem csak 200-250 tanuló ifjú, hanam a polgári ájtatoskodók is benne megférhessenek. (...) A Kápolnában 3 oltár, melyek közül egyik Sz. Kalasantius József képével, ezekhez ünnepi és mindennapi ruha, 3 vastag, 3 vékony könyv, 3 ezüst kehely, 6 akó bor évenként, padok, kórus, kis orgona, tornyocskában 3 kisebb-nagyobb harang. Az Iskolában szükséges: 6 asztalka, 6 szék, 6 nagy fekete tábla tarójával együtt, még 12 öl fa évenként kályhafűtésre, hogy a szegény tanulók famillatio vagyis oskolapénz fizetésétől felmentessenek. „

Miután pontosan elkészült a gimnázium belső elrendeződésének terve, ki kellett még választani a megfelelő telket a kétemeletes épület felépítésére. Több hely is felvetődött (többek között a polgári iskola telke is), végül a városháza épülete mögötti 624 szögöl nagyságú területre esett a választás, a Kis posta utcában (ma Gimnázium utca), Plechl pintér mellett. A gimnázium alapjait 1845. március 19-én tették le, az év szeptember 24-én, noha az épület már tető alatt volt: 1846 júliusában már készen is állt. Befejezéskor értékét 94 000 forintra becsülték. Viszonylag gyorsan készült el, mégpedig azért, mert a városi tanács lelkiismeretesen besegített a munkába azzal, hogy időben pályázatot hirdetett a kőműves-, ács-, lakatos-, üveges- és egyéb munkákra, és példásan le is bonyolította a mesterekkel az alkudozást.

 A hatosztályos becskereki piarista gimnázium végül 1846. október 3-án nyitotta meg ünnepélyesen kapuit, összesen 211 tanulóval. Igazgatója Gruber József, a szegedi piarista rendházfőnök lett, akinek jelentős érdemei voltak a gimnázium megnyitásában. Még az első iskolaév befejezése előtt, 1847. június 11-én felszentelték a gimnáziumtemplomot is. Belső munkálatainál Kopf Mihály apatini származású „képfaragó” alkalmazták, aki faragványaival az oltárokat díszítette. Egyébként a főoltárt és a két mellékoltárt Quirin János „építőmester” készítette 77 rorintért, az asztalosmunkákkal Mesznik Anatl lett megbízva, a festői tendőket Wippler József becskereki „festész” (később fényképész) vállalta el. A felszenteléskor történt meg a tantestület törvényes beiktatása s az alapítólevél „1847. év január 16-án kelt királyi megerősítésének ünnepélyes kihirdetésére”.

 A piaristák 1920-ig végezhették áldásos tevékenységüket a városban, ahonnan ekkor kiutasította őket az új közigazgatósági hatóság, és Magyarországra távoztak. Ezután a piarista templom tönkrement és már majdnem a pusztulás várt rá, amikor 2000-ben Tietze Jenő felújjítatta a templomot.  

A piarista templomnak nincs külön lelkésze, ott csak egyszer Szent Istvánkor a búcsú napján tartanak szentmisét. A templom védészentje Szent István.

Valaha három harangja volt. Kettő az első világháború áldozata lett és ma csak egy harangja van. Külön hívei nincsenek a Nepomuki Szent János székesegyház plébános tartja karaban a templomot.

 

Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Webmaster: Bajkó Ferenc